
Egy hónappal elhúzódik a Pest megyei 3. számú választókerület szocialista tagrevíziója - értesült a Magyar Hírlap.
Az MSZP Pest Megyei Területi Szövetsége december elején döntött úgy - a napilap szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyomására -, hogy újraszámolja tagjait január végéig.
A választókerületben 2006 őszén kezdtek sokasodni a szocialisták, egy-két hónap alatt több mint négyszer annyian lettek, mint korábban. Az új belépők, átjelentkezők többsége a megyén kívülről kopogtatott, sokan Szegedről, Nagykanizsáról látták ésszerűbbnek a lakhelyüktől több száz kilométerrel távolabbi társaikhoz tartozni. Ahol pedig nem találtak szervezetet, ott maguk alakítottak. Ez történt Vácrátóton, Szadán, Mogyoródon. A létszámgyarapodás egyébként Fóton a legszembetűnőbb.
A 3. választókerület legnagyobb szervezetében, Dunakeszin a Csörögről átjelentkezettek kerültek többségbe, megduplázva a létszámot. A botrányos hatalomváltás után megszűnt a helyi szocialista frakció, hatból négyen kiléptek, az elnöki tisztért folytatott küzdelmet azóta kizárások, fegyelmik, feljelentések, etikai vizsgálatok kísérik, sőt még egy rágalmazási per is van.
A lap megkereste az ügyben az MSZP Pest megyei elnökét és a megyei etikai bizottság vezetőjét, de ők nem kívántak nyilatkozni.
hirado
2008.01.25. 10:37