
Elég négy forinttal megkárosítani a vásárlót, a boltos akár százezrekkel vezekelhet azért, mert nem jól ad vissza az egy- és kétforintos érmék bevonása után - írja a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, márciustól tömegesen megindulnak az "aprórazziák", amelyek végrehajtására nincsenek konkrét szabályok, így a rosszul számoló kereskedő csak az ellenőr jóindulatában bízhat.
Az aprók kivonása után "kerekíteni" kell majd az árakat, de ehhez a pénzügyi tárca nem tisztázta a gyakorlatban felmerülő kérdések mindegyikét. Ennek ellenére a rosszul kerekítő boltosokat meg kell büntetni a próbavásárlásokkal jelentkező ellenőröknek - olvasható az újságban.
Gond az is, hogy a fogyasztóvédelmi törvény szerint egy termékért annyit lehet csak fizetni, amennyi az árcímkén fel van tüntetve - s hogy ehhez hogyan illeszkedik majd a kerekítéssel járó "túlfizetés" esete, azt senki sem tudja. A törvénytervezet ugyanis erre sem tér ki, mint ahogy arra sem, hogyan számolja el a vállalkozó a kerekítésből származó esetleges többletbevételt.
A lapnak nyilatkozva Kathy Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője elmondta: mivel legfeljebb négyforintos "átverésről" lehet szó, még a hatóság is bizonytalan, miként jár majd el.
Ennek ellenére márciustól biztosan elindul az NFH "apróakciója", így tömeges ellenőrzésekre számíthatnak a készpénzforgalomban részt vevő szolgáltatók. Az eddigi gyakorlat szerint a 100 forint körüli tévedésért általában 50-100 ezer forintot róttak ki.
hirado
2008.01.18. 08:39