
Tovább harcol a postai kerékpártender körülményeinek tisztázásáért a pályázaton alulmaradt, ám évek óta a Magyar Posta beszállítójaként ismert Schwinn-Csepel Kerékpárgyár - írja a Magyar Hírlap.
A cég azt tervezi, hogy az adatvédelmi biztoshoz és bírósághoz fordul, miután egyre több jel mutat arra, hogy bennfentes pályázó nyerte el minden idők legnagyobb postai kerékpár-megrendelését.
A Schwinn-Csepel vezérigazgatója levélben fordult a Magyar Posta Zrt.-hez, kifogásolva, hogy még mindig nem olvasható a posta internetes weblapján a nyertes szerződés. Klimon Péter szerint tavaly júliustól a törvények egyértelműen arra kötelezik a közbeszerzési pályázaton részt vevő cégeket és hivatalokat, hogy a szerződéskötés után haladéktalanul hozzák nyilvánosságra internetes honlapjukon az üzlet részleteit.
A válaszadásra a postának tizenöt napja van, ennek leteltével ha továbbra sem adják ki a nyertes pályázóval kötött szerződést a Schwinn-Csepel az adatvédelmi biztoshoz fordul.
Klimon Péter a lapnak megerősítette: ha bizonyítást nyernek kifogásaik, és beigazolódik a pályázattal kapcsolatban a bennfentesség gyanúja, az eredmény megsemmisítését kérve bírósághoz fordulnak.
hirado
2008.01.18. 08:37