HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > TEÁOR-lázban égnek a cégek

t: 59

TEÁOR-lázban égnek a cégek

Több százezer cégnek a cégbíróságokon, az egyéni vállalkozóknak az önkormányzatoknál kell bejelenteniük június végéig a januártól élő új TEÁOR-számukat.

A héten többször is lebénult a Központi Statisztikai Hivatal honlapja, vélhetően azért, mert több tízezer cég és vállalkozó próbálta kideríteni a tevékenységi köreit jelölő új statisztikai kódjait.

A régi, 2003-as tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerét (TEÁOR 03) január elsején felváltó 08-as TEÁOR-rendszerben kevés az átfedés. Az átállást egy 2006 végi uniós jogszabály írja elő a tagországok számára.

Vető Istvánné, a KSH tájékoztatási főosztályvezető-helyettese úgy becsülte, hogy a hazai cégek negyven százalékának főtevékenységét nem lehet automatikusan átsorolni a 08-as TEÁOR-ba. Mivel azonban a cégek melléktevékenységének TEÁOR-kódja is változik - már pedig ritka az a cég, amelynek papírjain csak egy vagy két tevékenység szerepel - jóval magasabb lehet azoknak a társaságoknak az aránya, amelyeknek július elsejéig jelezniük kell a változást.

Vágó Imre, a Fővárosi Bíróság csoportvezető bírója arra számít, hogy a fővárosban regisztrált 190 ezer cégből több mint 150 ezernek kell majd bejelentéssel élnie, így az eddig megszokott havi tízezres ügyszámmal szemben legalább havi 25 ezer ügyben kell dönteniük a cégbíráknak. A bíróságok terhelését növelheti, hogy a cégek jó része a TEÁOR-kódok megújításának kötelezettségét használja fel a társasági szerződés egyéb módosítására.

hirado

2008.01.17. 10:55

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek