
Az integrációs oktatás eredményessége nemcsak a nem roma és a roma gyermekek teljesítményében érhető tetten, hanem a bázisiskolákban erősebb a tanulók önbecsülése és az együtt tanulás kedvezően befolyásolja a nem roma tanulók cigány társaikról kialakított képét, magyarán, csökkenti előítéletességüket - írja a Népszabadság kutatási adatokra hivatkozva.
Kézdi Gábor, a CEU tanárának és kutatótársának, Surányi Évának (MTA) a hatásvizsgálatából kiderül: a sima iskolákban a nem romák 28 százaléka mondja például azt, hogy szívesen ülne romával egy padban, a bázisiskolákban ez az arány 32 százalék. A bázisikolákban a nem romák 50 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy szívesen járna-e egy osztályba roma diákkal, míg a hagyományos sikolákban ez az arány 44 százalék.
Csodákra persze nem számítottunk, hiszen mindössze négy éve folyik ez a program - mondja Kézdi a csekély különbségek okát firtató kérdésre -, de olyan változások ezek, amelyeknek örülni kell. Az integrált oktatás a cigányokból többet hozott ki, de a nem romákból sem hoz ki kevesebbet - teszi hozzá, érzékeltetve, hogy alaptalan a többségi társadalomhoz tartozók legtipikusabb félelme, jelesül az, hogy a közös osztályokban a romák lehúzzák a többieket.
Érdekes, hogy a programban részt vevő iskolák közt is nagyok a különbségek: vannak olyanok, ahol a gyerekek "szárnyalnak", minden vizsgált kérdésben sokkal jobban teljesítenek, mint az átlag, viszont akad köztük olyan is, ahol a tanulók az integrált oktatás ellenére is rosszabbul fejlődnek, mint a kontrolliskolákban.
Hogy e jelenség minek köszönhető, egyelőre nem tudni, a kutatók keresik a választ, még tart az eredmények kiértékelése.
hirado
2008.01.16. 09:16