
Az MSZP elnöksége a várakozásoknak megfelelően Juhász Ferenc elnökhelyettest nevezte ki a népszavazási kampány politikai koordinátorának a szombati egri tanácskozáson - tudta meg az MTI.
A távirati iroda információi szerint az elnökségi ülésen részletesen megvitatták, hogy a szocialisták milyen kampányt folytassanak a Fidesz által kezdeményezett népszavazás ügyében. Erről Szigetvári Viktor, az MSZP volt kampányfőnöke tartott előadást, aki Gyurcsány Ferenc felkérésére vállalta el a feladatot.
Az MSZP a kampány során beszélni fog a reformokról, azok eredményeiről és arról a meggyőződéséről, hogy az irány helyes, a kormányzatnak igaza van, amikor a változtatások szükségességét hangsúlyozza.
Az elnökség szintén a nap folyamán tárgyalt a párt szervezeti kérdéseiről, az ifjúsági szervezet működéséről, illetve aktuálpolitikai ügyekről.
hirado
2008.01.13. 10:36