
Már a pályázati szakaszban számos biztonsági kockázatot jelzett a kormányzati negyed terveivel kapcsolatban a Köztársasági Őrezred és a Nemzetbiztonsági Hivatal - írja a Magyar Nemzet.
A két szervezetnek az épületek robbantás elleni védettségét, külső és belső technikai védelmét, valamint a titok- és információvédelmi szempontok érvényesítését kellett értékelnie. A lap úgy tudja, hogy az őrezred és a hivatal szakértői szerint az épületegyüttes nem felelt meg az alapvető biztonsági követelményeknek, ami nagymértékben hozzájárulhatott az építkezés meghiúsulásához.
Az előzetes elemzések egyebek mellett megállapították, hogy számos olyan épület lenne a komplexumban, amely tele van egybefüggő üvegfelületekkel, pedig ez "robbanás esetén nem a legellenállóbb építőanyag". Az őrezred szerint lényeges kérdés az is, hogy biztonságos legyen a személyi és gépjárműforgalom, a tervezők azonban nem vizsgálták, hogy az épület alatti parkolókba rövid időn belül hány kocsi tud behajtani.
hirado
2008.01.12. 09:49