HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > A Fidesznek aggályai vannak - az "őszödi modell" megismétlődésétől tartanak

t: 74

A Fidesznek aggályai vannak - az "őszödi modell" megismétlődésétől tartanak

A Fidesz egyértelmű kormányzati állásfoglalást vár arról, mi történik az eladásra szánt minisztériumi épületekkel és a költségvetésben tervezett, ebből származó 30 milliárd forintos bevétellel, miután a kormányzati negyed beruházását leállították. Erről Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint ugyanis az "őszödi modell" irányába mennek a dolgok, ami azt jelenti, hogy az állam eladja, majd visszabérli ezeket az épületeket, ahogyan korábban Gyurcsány Ferenc cégei és a balatonőszödi kormányüdülő esetében történt.

Cser-Palkovics András felszólította a kormányt, álljon el attól a szándéktól, hogy a visszabérlési technikával az "őszödi modellt" alkalmazza, és adjon egyértelmű választ arra, mi történik a 30 milliárdos bevételkieséssel. Mint mondta, ha a 30 milliárdból kivonjuk a kormányzati negyed mintegy 8 milliárdos telekvásárlását, akkor még mindig 22 milliárdos bevételkieséssel kell számolni.

A helyettes pártszóvivő utalt arra, hogy sajtóhírek szerint pénzügyminisztériumi források nem ítélik súlyosnak ezt a bevételkiesést. A fideszes politikus szerint viszont ez az érvelés aláássa azt a kormányzati kommunikációt, amely a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszűnése miatt kieső, közel azonos összeget súlyosnak ítéli a költségvetés szempontjából.

hirado

2008.01.11. 13:53

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek