
A Magyar Posta szerint valójában majdnem százezer forinttal kevesebbe kerülnek a társaság új kerékpárjai, mint ahogyan az a sajtóban megjelent - olvasható a Népszabadságban.
A korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy a Magyar Posta által kiírt tender szerint majdnem 1,1 milliárd forintért vásárol a cég 4788 biciklit. Eszerint egy kerékpár ára 230 ezer forintra jön ki.
Tomecskó Tamás, a cég szóvivője azonban elmondta, hogy a pályázat nemcsak a biciklik beszerzéséről szólt, hanem összesen 6739 jármű, köztük utánfutók vásárlásáról. Így számolva már egy bicikli ára 140 ezer forintra jön ki, ráadásul ebben benne van az öt évre vállalt évi kettő kötelező szerviz 16 ezer forintos díja is.
Az 1,1 milliárdos árban szerepel még egy 150 milliós úgynevezett eseti rendelkezésre állási díj is. Ez a nem rendeltetésszerű használat esetén érvényes, például akkor, ha egy postást elütnek, és teljesen fel kell újítani a kétkerekűt.
Ha azt a díjat is hozzászámolják, akkor 162 ezer forintra jön ki egy bicikli ára, ami még mindig nem kevés, de nem éri el a korábban közölt 230 ezret.
hirado
2008.01.11. 09:41