
Bár legalább négyféle "csomagról" egyeztetnek a koalíciós pártok a 2009-től életbe lépő adójogszabály-változások kapcsán, ezekből csak egy léphet hatályba - tudta meg a Világgazdaság.
A lap szerint azonban messze még a megegyezés, hiszen már a jövő évi mozgástérről is igen eltérő az MSZP és az SZDSZ véleménye. A szocialisták pesszimistábban, a szabad demokraták optimistábban ítélik meg egyebek között az adózási kedvet, valamint a feketegazdaság kifehérítésének mértékét, továbbá a bevételek alakulását. A szocialisták szerint összességében 200-250 milliárd forintot lehetne adó- és járulékcsökkentésre fordítani 2009-től, a liberálisok szerint akár 500-600 milliárd is lehetne az adószisztéma átalakítására fordítható összeg.
A kabinet hivatalos véleménye szerint csak a gazdaság fehéredéséből származó bevételi többletek egy részét lehet az adó- és járulékteher csökkentésére fordítani, ám hogy ez pontosan mekkora összeg volt tavaly és mekkora lehet az idén, egyelőre csak megbecsülni lehet.
Az e bevételek auditálására hivatott háromtagú bizottság két-három héten belül készíti el első jelentését - közölte Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, a "hármak" egyike.
Gyakori érv a pénzügyi tárcánál, hogy az adóteher csak a konvergenciaprogram által meghatározott ütemben csökkenhet. Márpedig ebben a 2008-as 39 százalék helyett 2009-re 38,3 szerepel, ez 190 milliárd forintos tehercsökkenést vetít előre.
A döntés január végére születhet meg. Az ebből következő jogszabály-módosításokat az Országgyűlés a tavaszi ülésszakon fogadja el. Mind a négy csomag kiegészülne a szociális támogatások átalakításával, és a kormánypárti politikusok szerint ez még bonyolultabbá teszi a kérdést, így a politikai döntést is.
hirado
2008.01.11. 09:38