
Kommunikációval kapcsolatban nem, más szakmai kérdésekben viszont gyakran kérte ki külső szakértők véleményét az egészségügyi kormányzat, mely tavaly összesen 19 esetben kért fel céget vagy intézményt tanulmányok elkészítésére, e célra 48 millió forintot költöttek - tudta meg a Napi Gazdaság.
Az egyik legjelentősebb munkát az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet (ESKI) készítette a minisztérium megbízásából. Az intézet munkatársai több mint kétszáz oldalon elemezték az ágazati reform eddigi hatásait és eredményeit, illetve külföldi példákon keresztül igyekeztek alátámasztani a több-biztosítós rendszer hazai létjogosultságát.
A szaktárca októberben kinevezett államtitkára által vezetett intézetben állították össze azt a háttértanulmányt is, amelyet az egészségpénztári törvényhez csatoltak decemberben.
A többi külső tanulmány többsége jellemzően a reformmal kapcsolatos, illetve a biztosítási rendszer átalakításához kötődik, különös tekintettel a nemzetközi tapasztalatokra. Néhány írás a minisztérium felügyelete alá tartozó intézmények
hirado
2008.01.09. 09:55