HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Brutálisan bántalmazta feleségét a szocialista polgármester

t: 58

Brutálisan bántalmazta feleségét a szocialista polgármester

A Hír Televízió birtokába jutott rendőrségi jegyzőkönyv szerint az MSZP-s Földi Gyula december 21-én ököllel többször megütötte és fojtogatta is feleségét. A sérülésekről látlelet is készült. A verés családi házuk előtt történt, amikor az asszonyt egy ismerős hölgy autóval hazahozta. A rendőrségi dokumentumokból az is kiderül, hogy nem ez volt az első eset. Földi Gyula mielőtt végképp elzárkózott a nyilatkozattól, figyelmeztetésként még kutyáját is a Hír Televízió stábjára engedte. Majd letagadta a családon belüli erőszakot.

A szocialista politikus feleségét is meg akarták kérdezni, de nem nyilatkozott, azt mondta fél a megtorlástól. A faluban se mert senki nyilatkozni, viszont azt kamerán kívül többen elmondták: a polgármester azzal fenyegette meg feleségét, hogy kapcsolatait felhasználva teljesen tönkre teszi.

Földi Gyula a Heves Megyei MSZP elnökségének is a tagja. A testület vezetőjét, Soós Tamást mobilon érték utol, péntek délután még azt mondta, tájékozódnia kell az ügyben, később viszont már a telefont se vette fel. Személyi titkára is csupán annyit közölt: „a családon belüli erőszakot elítéljük, de az tény, hogy polgármester úr jól vezeti a települést.”

Magyar Nemzet

2008.01.05. 11:35

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek