
Tömeges útlemondásokat idézett elő decemberben az APEH vagyongyarapodást firtató razziája – tudta meg lapunk. Az év végén ugyanis sokan mondták vissza ősszel megrendelt, több százezer forintos luxusutazásukat, mert megijedtek, hogy a hatóságnak szemet szúr a luxusköltés. Az egzotikus országokban való pihenésről azonban nem mondtak le, hazai helyett osztrák irodákban intézték el maguknak a „csendes” pihenőt.
Többmilliós bevételt buknak az utazási irodák a télen, az állam pedig majd az ebből származó adótól köszönhet el a tavaly megkezdett vagyongyarapodási vizsgálati hullám miatt. A megszorítások óta nagyjából hárommillió ember engedte meg magának, hogy külföldön pihenje ki magát, s becslések szerint két-háromszázezren vannak, akik távoli országokba szervezett luxusutakra járnak évek óta. Decemberben azonban e rétegnek alig a fele vállalta, hogy hazánkban fizesse be az ötszázezer forinttól kezdődő csúcsnyaralást, félve attól, hogy az iroda jelentést tesz az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak (APEH).
Ez azonban tévhit, amely nagy károkat okoz a vállalkozásoknak – mondta lapunknak egy magyar utazási iroda neve elhallgatását kérő vezetője. A szakmában úgy tapasztalják, a szeptember–októberben megrendelt nyaralásokat folyamatosan mondják vissza a „vagyongyanús” emberek. A nyugat-dunántúli régióból indult jelenség már a fővárosban és országszerte is érezhető. Az irodák ez ellen akciókkal próbálnak védekezni, például több százezres szilveszteri utat Thaiföldre húsz-harminc százalékkal olcsóbban is adtak volna december közepén.
Magyar Nemzet
2008.01.05. 11:34