HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Miből, mennyit, mire? Több százmilliók népszavazásra?

t: 73

Miből, mennyit, mire? Több százmilliók népszavazásra?

2008-ban az MSZP 953,7 millió forintos állami támogatásból gazdálkodhat. A Népszabadság úgy tudja: az előzetes tervek szerint a népszavazásra több százmilliót tesznek félre, az ehhez kapcsolódó stratégia azonban csak később készül el. Az várható, hogy a kampányban nemcsak a pártnak, hanem a kormánynak is jut majd finanszírozó szerep - írja a lap.

A Szabad Demokraták Szövetségének idei költségvetésében a tavaszi kampány jelenti a legnagyobb kiadást. A csaknem félmilliárd forint bevételből a népszavazás mellett a vidéki pártszervezetek fejlesztésére is átcsoportosítanak összegeket, illetve esetleg a Liberálisok Házára - erről azonban még nincs döntés.

A Fidesz idén 833,2 milliós állami támogatásának csak kis részét, maximum 100 milliós összeget fordít a népszavazásra; az ellenzéki párt egyetlen politikai eseményen sem tervez csillogást-villogást.

A KDNP 235,4 millió forintos költségvetési pénzzel gazdálkodhat. Vélhetőleg közösen kampányolnak a Fidesszel a népszavazásban, így a párt súlyának megfelelő arányában viselik a költségeket - pontos kalkulációk azonban még nem készültek el.


A Magyar Demokrata Fórum csak később dönti el, hogy a 227,6 millió forintos költségvetési támogatásból hogyan és milyen konkrét politikai eseményeket finanszíroz - írja a lap.

hirado

2008.01.05. 11:23

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek