
Magyar turistákat Kenyából hazaszállító repülőgép érkezett meg péntek hajnalban a ferihegyi repülőtér 2B termináljára.
Ez az első olyan légi járat, amelyen magyarok tértek haza azóta, hogy a kelet-afrikai országban a december 27-én megrendezett elnökválasztást követően súlyos zavargások törtek ki - számolt be róla az MTI tudósítója a helyszínről.
A Travel Service légitársaság gépén mintegy 150-en érkezetek a kenyai Zanzibárból. Az utasok egy része az elfajuló események miatt döntött úgy, hogy megszakítja üdülését és inkább hazatér.
Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke korábban elmondta, nem érinti drámaian az utazási irodák gazdálkodását a kialakult helyzet. Hetente egy charter gép utazik az afrikai országba, a zavargások két-három időpontot érinthetnek - vélekedett a szövetség elnöke.
hirado
2008.01.04. 10:03