
Nem folytatódott a szocialista párt lejtmenete decemberben - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből, melyet a Népszabadság közöl.
A szocialisták negatív rekordja, a novemberben az összes választó körében elért 16 százalék, amit decemberben "nem sikerült übereleni", az MSZP most is ennyit tudhat magáénak. Ebben a körben a Fidesz 34, az SZDSZ 3, az MDF 4 százalékon áll, míg a bizonytalan, nem szavazók aránya 41 százalék.
A biztos szavazók körében javítottak a szocialisták, a novemberi 24 százalékról decemberre 28 százalékra jöttek fel, miközben a Fidesz ugyenezen viszonylatban 62-ről 60 százalékra rontott. Az SZDSZ 3-ről 4 százalékra növelte támogatottságát, míg az MDF 6 százaléka e hónapra 5 százalékra apadt.
A közvélemény-kutató szerint a szocialista pártból átpártolók nagyjából 150 ezren, az ingadozók körülbelül 700 ezren vannak. E csoportok nagysága több mint fél éve szinte ugyanekkora, vagyis a Fidesz vonzereje erősen korlátozottnak látszik az MSZP táborán belül. Másképpen: a szocialisták jelenlegi támogatóit már erős kötelékekkel rendelkező szavazói magnak tekinthetjük, távozásuk esélye az ellenzékhez csekély. Ugyanakkor egyelőre az MSZP sem tudja őket visszaszerezni.
A Fidesz szimpatizánsai idén legkevesebb 2,5 milliónyian voltak, de volt, hogy megközelítették a 3 milliót. Amíg az MSZP-nek az egykori szavazók visszacsábítása jelenti a kihívást, addig a Fidesznek a mostaniak megtartása - olvasható a Szonda Ipsos kutatásában.
hirado
2007.12.21. 10:32