
Belépett az MDF-be Keveházi Gábor balettművész és Dézsi Mihály egykori rendőr - jelentette be Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, ahol be is mutatta az új párttagokat.
Két olyan emberrel erősödik az MDF, két olyan ember lép be tagjaink közé, akikkel nyilván eredményesebben tudunk dolgozni az ország helyzetének javításáért - mondta a frakcióvezető. Hozzátette: Keveházi Gábor az Operaház balettigazgatója, számos hazai és nemzetközi díj birtokosa, Európában és a világon is egyedülálló pályát befutó művész. Mint mondta, nagyon nagy jelentősége van annak, hogy egy olyan világban, ahol az emberi értékek háttérbe szorulnak, egy művészember vállalja a nyílt politikai szereplést azért, mert szolgálni akar.
A színpadi műfajok közül talán a tánc az egyetlen, ahol nem lehet hazudni, mellébeszélni, mert az maga a valóság, amit az ember ott lát. Ha a politikában is hasonló elvek alapján leszünk képesek működni, akkor az nagyon sokat jelent az ország szempontjából - tette hozzá.
A frakcióvezető hozzátette: Keveházi Gáor mellett Dézsi Mihály, egykori rendőrségi szóvivő is belépett a pártba. Mivel az MDF a rend pártja, és Magyarországnak elsősorban rendre van szüksége, Dézsi Mihály lesz az, aki segít nekünk abban, hogy az MDF készülő közbiztonsági programja a legjobb, leghitelesebb legyen - jelentette ki.
Keveházi Gábor a sajtótájékoztatón elmondta: nem cseréli fel a színpadot a politikával, de szeretne tenni a művészekért. "Úgy érzem, hogy az utóbbi időben a művészet nagyon háttérbe szorult Magyarországon, és az MDF az a higgadt, nyugodt erő, ahol valóban lehet tenni a magyar művészet érdekében, a magyar művészetért" - jelentette ki.
Dézsi Mihály pedig azt mondta: most, hogy már két éve nyugdíjba vonult, "végre nyugodtan felvállalhatja az ember azokat a gondolatokat, értékeket, amelyeket magának érez; ezt én az MDF-ben találtam meg".
hirado
2007.12.21. 10:32