
Nem vezettek eredményre a főváros és Hídépítő képviselői közötti, zárt ajtók mögött folytatott egyeztetések a Főpolgármesteri Hivatalban - értesült a Népszabadság.
A lap úgy tudja, a Hídépítő bejelentette, hogy kiszáll a 4-es metró építéséből. Mindez azért több mint kínos, mert a Hídépítő a Fővám téri metrómegálló kivitelezője, melynek egyelőre még az építési tervei sem készültek el, az januárra várható. A dokumentumokból pedig annak kellene kiderülnie: a megálló hagyományos bányászati módszerrel, vagy kétmilliárd forinttal drágábban, a Dunában kialakítandó mesterséges félszigetről épüljön-e.
A Tétényi úti és a Bocskai úti megálló között lévő fúrópajzs a tervek szerint jövő nyárra érné el a Fővám teret, csakhogy addigra az állomás nem lesz kész.
A főváros három lehetséges megoldás közül választhat:
leállítják az alagútfúrást, amíg a Fővám tér el nem készül, így azonban a beruházás 2011-re kitolta határideje egy évet csúszik. Ez a verzió amellett, hogy veszélyezteti a várt EU-támogatást, azért is szerencsétlen, mert a pajzs leállítása horribilis összegbe kerülne.
elhagyják a félkész Fővám téri megállót, az alagutat pedig továbbfúrják. Így a próbaüzem a tervezett időpontban valószínűleg lebonyolítható lesz, és a 2011-es átadási határidő is tartható. Mindezt azonban nem lenne egyszerű kommunikálnia a városházának, tekintettel arra, hogy Demszky Gábor ugyanis többször leszögezte, a Fővám téri állomás nem hagyható el, mert onnan lehet átszállni a 2-es villamosra. Ráadásul, ha kihagyják e megállót, az jelentősen rontja a beruházás megtérülési arányát, hiszen a villamosvonallal való csatlakozás híján bizonyosan nem volna annyi utasa a metrónak, mint amennyivel a főváros a megtérülési mutatóknál számolt. Ez egyébként az uniós támogatás odaítélésénél is döntő szempont.
villámgyorsan megtalálják egy közbeszerzési eljáráson a Hídépítő utódját, ez azonban a legjobb esetben is legkevesebb negyedév, de akár további hónapokig is húzódhat -, az alagútépítés is tovább folytatódik, a félkész állomást pedig a 4-es metró megépülte után, valamikor később fejezik be. Ez azért problémás, mert a már kész metrót hónapokra le kell majd állítani a Fővám téri munkálatok miatt, ami ugyancsak rendkívül kellemetlen volna a fővárosnak.
hirado
2007.12.20. 10:32