
Zöld utat kapott a Duna-Dráva Cement (DDC) Kft. mohácsi kikötőépítési programja, miután a helyhatóság úgy döntött, a beruházáshoz szükséges többhektáros területet 500 millió forintért eladja a cégnek - írja a Napi Gazdaság.
A DDC 5 milliárd forintból egy, a beremendi gyárat kiszolgáló kikötőt és logisztikai központot kíván építeni a Duna-parton, mely évente mintegy félmillió tonna, főként a cementgyártáshoz szükséges alapanyag megmozgatására alkalmas.
Az új kikötőben egyszerre két hajó köthet majd ki, illetve rakodhat be. A kikötőbe olyan berendezéseket telepítenek, melyek képesek lesznek nagy tömegű folyami kavics osztályozására, illetve átrakodására.
Az építkezés várhatóan 2010-ben kezdődik, s 2011 végén az új kikötő már használható lesz.
hirado
2007.12.20. 10:31