
Egy nem jelentős létszámú szakszervezet, médianyilvánosságot kereső, jogszerűtlen akciójának tartja a Magyar Posta a Kézbesítők Szakszervezetének sztrájkfelhívását - mondta a Független Hírügynökségnek tegnap este Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője.
Értetlenül áll a posta a kézbesítők sztrájkja előtt, mert annak céljait a szakszervezet nem ismertette a céggel. Ráadásul év végéig még érvényes a 2007-es bérmegállapodás, ezért nem lehetne beszüntetni a munkát.
A posta és a szakszervezetek között egyébként november eleje óta folynak a bértárgyalások és már részmegegyezések is születtek. A béren kívüli juttatásokat emelik 18 százalékkal, 160-ról 190 ezer forintra a 8 órás dolgozók esetében - tette hozzá a szóvivő.
Tomecskó Tamás elmondta: a postai szolgáltatásokban nem lesz fennakadás akkor sem, ha az érdekképviselet esetleg sztrájkolna.
A Kézbesítők Szakszervezete keddtől hirdet határozatlan idejű sztrájkot, ha hétfő délig nem sikerül megállapodni a jövő évi bérekről - mondta a Független Hírügynökségnek az érdekképviselet elnöke. Tusz Ferenc hozzátette: 30 százalékos fizetésemelést szeretnének elérni.
A Kézbesítők Szakszervezete és a Magyar Posta hétfőn, reggel 8 órától folytatja a szerintük eddig eredménytelen bértárgyalásokat. Az érdekvédők elsősorban a 100 ezer forintnál is kevesebbet kereső munkatársaik bérét szeretnék rendezni.
hirado
2007.12.17. 11:09