> Továbbra sincs megegyezés a vasutassztrájk alatti elégséges szolgáltatásról

Folytatódnak a tárgyalások vasárnap délután három órakor a MÁV és az érdekképviseletek között, a hétfőn kezdődő vasutassztrájk alatti úgynevezett még elégséges szolgáltatásról. Korábban már három egyeztetés is volt, ezeken azonban nem sikerült megállapodni a sztrájk alatt közlekedő vonatok számáról.
A hétfőn reggel hat órakor kezdődő és határozatlan időre meghirdetett vasutassztrájkhoz eleinte több érdekvédő szervezet is csatlakozott, három szakszervezet azonban a napokban megegyezett a közlekedési tárcával és visszalépett. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) azonban nem írta alá a megállapodást, így megtartják a munkabeszüntetést. Gaskó István, a VDSzSz elnöke korábban azt közölte: abban az esetben állnak el a munkabeszüntetéstől, ha elhalasztják a döntést a parlamentben az egészségbiztosítás átalakításáról. Erre hétfőig van idő, akkor lesz ugyanis a végszavazás a törvényjavaslatról.
Az érdekképviselet a munkabeszüntetés ideje alatt napi két pár vonatot indítana el: egyet reggel, egyet pedig délután. A vasúttársaság szerint ez az utasok biztonságát veszélyezteti, hiszen egy ilyen közlekedésnél várhatóan már az induló állomásokon megtelnének a vonatok.
A személyszállításért felelős MÁV Start azt kérte, hogy a sztrájk kezdete előtt, azaz a hétfőn reggel 6 óra előtt induló vonatok egészen a végállomásig menjenek el, és ne álljanak meg a munkabeszüntetés kezdetekor a legközelebbi állomáson. Ezen felül azt is javasolják, hogy a sztrájk ideje alatt a fővonalakon naponta két pár InterCity, két pár gyors és három pár személyvonat szállítsa az utasokat. A budapesti és vidéki elővárosi vonalakon a társaság a hétvégi menetrend szerint biztosítaná a még elégséges szolgáltatást, a mellékvonalakon pedig napi három pár vonat közlekedését látják szükségesnek.
A még elégséges szolgáltatásról szóló eddigi tárgyalásokon nem sikerült megegyezni, a megbeszélések vasárnap délután három órakor folytatódnak - közölte korábban a MÁV.
hirado
2007.12.16. 11:46