> Juhász a némaságáról és Gyurcsány one man showjáról - lapinterjú az MSZP elnökhelyettesével

A szocialista párt elemi érdeke, hogy szorosabb együttműködés legyen Gyurcsány Ferenc és az MSZP között a következő időszakban, így nagyobb az esély, hogy a párt visszaszerezze hitelét és választóit - nyilatkozta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a 168 óra című hetilapnak.
One man show
Gyurcsány egyszemélyes one man showjáról Juhász Ferenc azt mondta: a csapatok élére mindig kell valaki, aki viszi a lobogót, a mi csapatvezetőnk annyira messzire szaladt a zászlóval, hogy már őt sem látta a csapat és ő sem látta a csapatot.
A MSZP elnökhelyettese egészségügyi problémákkal és egyéb okokkal magyarázza, hogy tavasz óta visszavonult a frontvonalról.
A párt szocialista platformjában ügyvivői szerepet vállaló politikus közlése szerint a platform többsége Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnökkel képzeli el a folytatást, csak nem úgy, mint eddig, mert számos politikus sokszor mellőzöttnek érezhette magát, amiért kimaradt a közös gondolkodásból.
"Ha úgy tetszik: a szocialista pártban több próféta kell, aki részt vesz a reformpolitika alakításában anélkül, hogy az irányon változtatnánk" - magyarázta, hozzátéve, hogy azért a tempót lehetne mérsékelni.
Mivel az egészségügyi reform megszavazásával vélhetően csillapodnak a kedélyek, "s nem fenyeget minket újabb megszorító intézkedés, megengedi a helyzetünk, hogy végiggondoljuk, mit is szeretnénk csinálni" - tolmácsolta a platform véleményét Juhász Ferenc.
Az egészségbiztosítási törvényről december 17-én esedékes parlamenti szavazással kapcsolatban a politikus elmondta: sokat dolgoztak azon, hogy meggyőzzék annak párton belüli ellenzőit.
Az érveket firtató kérdésre úgy fogalmazott: próbálnak hatni "az egészséges politikai ösztönre". Lehetnek olyanok, akik arra jutottak, hogy inkább Gyurcsány Ferencet választják, mint azt a konfliktust, amely akkor keletkezhet, ha kudarccal végződik az egészségbiztosítási törvényről tartott parlamenti szavazás - mondta a miniszterelnök esetleges bukására, a koalíció szakadására vonatkozó felvetésre.
Mint rámutatott, akik értenek az egészségügyhöz, azokat nem lehet becsapni, tudják, hol vannak a szocialisták mozgáshatárai az egészségpolitikában.
"Akik korábban hevesen tiltakoztak a javasolt több-biztosítós modell ellen, azok is úgy vélik ma már: nem léptük át ezt a küszöböt, a szolidaritás elve megmaradt, az igazán rászorulók is - kortól, lakhelytől függetlenül - megkapják a szükséges egészségügyi ellátást, amely nem befolyásolja a járulék mértékét" - nyilatkozta Juhász Ferenc.
hirado
2007.12.13. 10:29