
Lomnici Zoltán - Sólyom László köztársasági elnökhöz hasonlóan - levélben válaszolt a kisebbségi ombudsmannak, aki arra kérte a közjogi méltóságokat, hogy fejtsék ki álláspontjukat a Magyar Gárdával kapcsolatban.
Elfogadhatatlannak tartom a roma kisebbség megfélemlítését és megbélyegzését célzó cselekedeteket - írta Kállai Ernő felkérésére válaszolva Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerdán.
Magam is vallom, hogy a szélsőséges nézetekkel, megnyilvánulásokkal és cselekedetekkel szemben a társadalmi összefogás a legfontosabb, mert a gyűlöletre nem lehet a jövőt építeni - fogalmazott levelében a főbíró.
Lomnici Zoltán többször is kifejtette, hogy alkotmányellenes és számára elfogadhatatlan az emberek nem, faj, felekezet szerinti hátrányos megkülönböztetése.
Lomnici Zoltán kiemelte: rendkívül fontosnak tartja, hogy az állampolgárok alapvető jogait védő rendelkezések a bíróságok és más hatóságok eljárásában maradéktalanul érvényesüljenek és meggyőződése, hogy a magyar bíróságok ennek megfelelő gyakorlatot folytatnak. Az ítélkezési tapasztalatok alapján úgy tűnik azonban, hogy a jogellenes, alkotmánysértő cselekmények polgári jogi eszköztárát indokolt áttekinteni - tette hozzá.
A közösségek méltóságát súlyosan sértő megnyilvánulások ellen hatékonyabb jogi szabályozásra lenne szükség - szögezte le a Legfelsőbb Bíróság vezetője, aki erről szóló kezdeményezését eljuttatta az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának elnökéhez. Másfél éve az Alkotmánybírósághoz (Ab) is beadvánnyal fordult az emberi méltósághoz való jog és a szabad véleménynyilvánításhoz való jog együttes értelmezése érdekében. Ez ügyben az Ab még nem hozta meg döntését.
Úgy vélem a rasszizmus, az antiszemitizmus, az emberek nem, faj, felekezet szerinti hátrányos megkülönböztetése ellen fel kell emelni a szavunkat, de legalább ennyire fontos, hogy konkrét lépések is történjenek - fogalmazott levelében Lomnici Zoltán. Hozzáfűzte: kezdeményezései ezt a célt szolgálták.
hirado
2007.12.12. 11:40