
Fekete egyenruhás gárdisták négy külön busszal érkeztek fél kettő előtt néhány perccel a tatárszentgyörgyi focipályára. A romákat egyébként demonstráció nem zavarta túlságosan. Vasárnap napközben szalonnasütéssel és zenével várták a hozzájuk tévedőket.
A település romák lakta részére egyébként csak újságírók érkeztek, mivel bár eredetileg a gárda is erre akart vonulni, végül változtattak a demonstráció tervezett útvonalán – állításuk szerint – a rendőrség kérésére. Két óra előtt néhány perccel elindult a menetoszlop, a gárdisták dobszó kíséretében átmasíroztak Tatárszentgyörgyön, majd a korábban csendőrlaktanyaként működő épület előtt politikai, főleg a „cigány bűnözés” és a romák segélyezésével kapcsolatos beszédeket hallgattak meg.
A polgármester szombaton visszavonta a gárdisták közterülethasználati engedélyét, igaz, Berente Imréné nem támogatta az Országos Cigány Önkormányzat vezetője Kolompár Orbán által kezdeményezett csendes demonstrációt sem. A rendezvény közepén, a gárdistáktól néhány méterre az Országos Cigány Önkormányzat képviselői jelentek meg, köztük Horváth Aladárral és néhány percig hallgatták a szónokokat. Mint elmondták, azért jöttek el, hogy egyrészt megmutassák nem lehet őket megfélemlíteni, másrészt, hogy a többi romának elmesélhessék mi történt a demonstráción. Horváthék egyébként néhány perc után maguktól távoztak.
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a rendezvényt, bár az utcákon alig néhány egyenruhás posztolt, a helyi művelődési ház udvarán rohamrendőröket szállító határőrségi teherautó volt látható.
Bors
2007.12.10. 10:22