
A szocialista párt követi a kormány reformpolitikáját - jelentette Gyurcsány Ferenc pártelnök-kormányfő a Mozgó Világ című folyóiratnak adott interjújában.
A legfontosabbnak azt nevezte, hogy eddig nem volt olyan - a reformpolitika szempontjából fontos - törvényjavaslata a kormánynak, amit vissza kellett vonni. Nem ült ki egyetlenegy ember sem a szocialista frakcióból, és a kormányból sem állt fel senki. Az MSZP egyetlenegy platformja sem helyezkedett szembe a reformfolyamattal.
Intézményi, institucionális értelemben stabil a hátország. Természetesen ebben az esetben is igaz az a mondás, hogy a népszerűségnek sok gazdája van, a nehézségeknek kevesebb - hangsúlyozta.
Természetesnek nevezte, hogy a szocialista pártban vannak, akik "elérkezettnek látják az időt, hogy nyilvánosan építgessék önmagukat mint lehetséges alternatívát", mert szerinte baj lenne, ha ebben a pártban úgy gondolnák az emberek, hogy már nem vihetik többre, mint ameddig eljutottak, és úgy jó a rendszer, ahogy van. Hozzátette azonban: úgy látja, a szocialista párt bázisán ma a szocialista politikusok közül neki van a legnagyobb támogatottsága.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország történelmi fejlődésének sajátosságából adódik, hogy a reformokat - a külső kényszerítő erők miatt - felülről indítják el, és mihelyst elmúlnak a kényszerítő körülmények, mindjárt eltűnik a reformra való készség is. Szerinte ezért futott zátonyra alig több mint két év után Magyarország rendszerváltás utáni első, igazi, önként vállalt polgári modernizációs programja, a Polgári Magyarország 1998-ban elindított fideszes programja.
Amikor 2000 decemberében 16 százalékon áll a Fidesz, nagyjából ott, ahol mi tartunk most, hát feladták és eldöntötték, hogy a hatalom fontosabb, mint a nemzeti modernizáció, és következett a "nemzeti" fordulat... Furcsa a világ, mert most hasonló a helyzet a baloldalon - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint a mostani reformfolyamat nagy ellentmondása: a társadalmi elit nagy része is azt reméli, hogy a konfliktusok többsége megúszható, szerinte ezen konfliktusok többsége nem úszható meg.
hirado
2007.12.10. 10:09