
Az MSZP frakciója egységesen megszavazza december 17-én a pénztártörvényt - a Népszabadság szerint legalábbis erre utal, hogy a képviselőcsoportból mindeddig senki nem kért felmentést.
(A képviselőknek arra van lehetőségük, hogy a frakcióvezetés felé előre jelezzék: a parlamenti csoport álláspontjától eltérő véleményük van, ezért másként szavaznak. Aki azonban ezt nem jelzi előre, megsérti a frakciófegyelmet, pénzbüntetésre számíthat.)
Noha korábban Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke felajánlotta a reménybeli átszavazó szocialista politikusoknak, hogy az általa vezetett szervezet átvállalja frakcióbírságukat, a lap szerint az MSZP-t nem ez rántotta össze.
Az egység sokkal inkább annak köszönhető, hogy ráébredtek: az egészségügyi reformtól függ a koalíció, sőt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - aki meglehetősen "beleállt" a folyamatba - sorsa is.
A lap szerint a menetrend a következő: a törvény elfogadása után a kormány reformmagyarázó kampányba kezd, az átalakítás lényegét ugyanis kevesen értik.
A MSZP népszavazási kampányának pedig ismét kulcsszereplője lesz Szigetvári Viktor, aki korábban Gyurcsány stábjában dolgozott, majd az országgyűlési választások kampányfőnöke volt. A lap úgy tudja, Szigetvári cégével nem a kormány, hanem a párt kötött határozott idejű szerződést.
hirado
2007.12.10. 10:09