> Szerencsés zuhanás - az iskola ablakából ugrott ki az ösztöndíjas diáklány

Kis híján tragédia történt egy monori középiskolában. December 4-én kedden, kiugrott egy 11. évfolyamos lány az iskola második emeletéről - értesült a hirado.hu.
A lány jó tanuló volt, még ösztöndíjat is kapott - közölte a Megyeri István, a József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója.
Hogy történt?
A hirado.hu kérdésére, hogy mi történt, az intézmény igazgatója elmondta: szünet után a lány nem ment be órára, s mikor elcsendesedett a folyosó, akkor kiállt a második emeleti ablakba. Amint észlelték, hogy mire készül a diáklány, - körülbelül 10-15 perc elteltével - a helyszínre érkezett az igazgatóhelyettes és az intézmény pszichológusa, akik megpróbálták jobb belátásra bírni a lányt. Közben értesítették a mentőket, és a tűzoltókat is.
Mikor a lány meghallotta, a tűzoltók szirénázását, akkor vetette ki magát az ablakon. Megyeri István közölte: a lány a zuhanás után nem veszítette el az eszméletét, gyors ellátást kapott, s szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta, az állapota jó.
Miért tette?
Az iskola igazgatója a hirado.hu-nak elmondta, hogy a lány permanens családi problémákkal küzdött, és tette az utóbbi időszak életvitelével hozható kapcsolatba.
Hogyan dolgozták fel az esetet a diákok?
Szerkesztőségünk úgy tudja, hogy a zuhanás után nem tört ki pánik az iskolában, de a diákok megóvása érdekében, azonnal osztályfőnöki órát rendeltek el és csoportterápiát tartottak, hogy segítséget kapjanak a gyerekek az események feldolgozására. Az igazgató hozzátette: a tanárok gondoskodtak arról, hogy a diákok ne legyenek szemtanúi az eseményeknek.
Visszatér az iskolába a lány?
A hirado.hu kérdésére, hogy a felépülése után visszatér-e a diák az intézménybe, Megyeri elmondta, hogy ha a lány is úgy gondolja, akkor várják vissza az iskolába.
hirado
2007.12.07. 16:29