
A havi másfél millió forintot is meghaladja jövőre a legfőbb közjogi méltóságok havi illetménye - írja a Népszava.
Öt százalékkal automatikusan meg kell emelni a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének javadalmazását a kormány és a közszolgálati szakszervezetek között a közszféra 2008-as béremeléséről született megállapodás miatt.
Az öt közjogi méltóság juttatása a mindenkori miniszteri alapilletmény két és félszerese. A minisztereknek hasonlóképp automatikusan jár az ötszázalékos béremelés, mert bérük a köztisztviselői illetményalaphoz kötött, amit az idei 36 800 forintról 38 500 forintra emelnek. A miniszterek a mindenkori illetményalap 15,6-szeresére jogosultak "alapilletményként", amit 50 százalékos illetménykiegészítéssel és 65 százalékos vezetői pótlékkal fejelnek meg.
Ugyanezek a pótlékok járnak az államtitkároknak, illetve a szakállamtitkároknak is. Előbbiek az illetményalap 12-szeresét, utóbbiak 9-szeresét kapják "alapilletményként". Ráadásul az államtitkárok és szakállamtitkárok esetében a kormányfő felfelé akár 30 százalékkal el is térítheti bérüket.
Gyurcsány Ferenc kormányfő idén élt is e lehetőséggel. Év elején a 20 államtitkár közül csak öten nem kaptak "béreltérítést". A Kormányszóvivői Iroda adatai szerint a 21 tagú államtitkári karból hatan nem jogosultak a pluszpénzre, a többiek 25, illetve 20 százalékos többletet visznek haza.
A 48 fős szakállamtitkári karnál átlagosan 20 százalék az eltérítés mértéke. A szakállamtitkárok jogosultak a törvény szerint teljesítmény alapján év végi jutalomra is, amit az idén a miniszterek és államtitkárok nem kaptak. Daróczi Dávid kormányszóvivő tegnap azt közölte, a szakállamtitkárok most kéthavi pluszjuttatást kapnak.
A köztisztviselői illetményalap megemelésével a parlamenti képviselők is jól járnak. Alapdíjuk 220 800 forintról várhatóan 231 900 forintra emelkedik, míg a bizottsági pótlék várhatóan 163 300 forint lesz.
Miután a számla nélkül elszámolható költségtérítés és a szállásdíj is az alapdíj százalékában van meghatározva, jövőre mindkettő nő. Az átlagképviselő az előbbire 301 000 forintot kap, utóbbira pedig a budapestiek kivételével mindenki mintegy 115 ezer forintot.
hirado
2007.12.07. 09:06