
Sem Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök, sem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem regisztrálta magát a Kapcsolat.hu közösségi portálon, melynek létrehozása és működtetése a Baja Ferenc irányította Táncsics Alapítványhoz kötődik - írja a Népszabadság. (A lap szerint ugyanakkor a szocialista frakció több tagja is megtette ezt.)
Az oldal elsősorban a már jól ismert közösségi portálokhoz, így például az iwiw.hu, a myspace.com vagy a facebook.com oldalakhoz hasonlítható. Egyetlen fontos különbség, hogy az érdeklődőknek kötelezően meg kell fogalmazniuk legkevesebb száz karakterben, miért baloldaliak és miért nem a jobboldallal szimpatizál.
A Kapcsolat.hu nem titkoltan a jövőben egyfajta virtuális képviselői irodaház is kíván lenni, ahol a politikusok fogadóórákat tarthatnak. Sőt, a tagok a kormányfőéhez hasonló blogot, internetes naplót is írhatnak.
Mint ismert, tegnap a Magyar Hírlap arról számolt be: a fideszesek is internetes "médiaforradalmat" remélnek egy új webkezdeményezéstől. A lap szerint Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a múlt héten indult Jobbklikk.hu weboldalon fogja élőben kommentálni Gyurcsány Ferenc felszólalásait. A fideszesek ettől azt remélik, hogy Navracsics azon véleményét is elmondhatja majd a blogoldalon, amelyet a törvényhozásban - időszűke miatt - rendre nem tehet meg.
hirado
2007.12.04. 10:50