
Nem vesz részt Wittner Mária a Hősök terén október 21-én az újabb gárdisták avatásán. A Fidesz parlamenti képviselője távolmaradását a Népszavának úgy indokolta: szíve szerint nem hagyná ki az eseményt, de most mások döntöttek helyette. A Népszabadságnak pedig azt mondta: október-november folyamán ideje sem lenne erre, mert rengeteg magánprogramja lesz.
Mint ismert, a Magyar Gárda első 56 tagjának augusztusi avatásán Wittner mellett jelen volt a többi közt Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere, Usztics Mátyás színész, illetve egy-egy református, katolikus és evangélikus pap, illetve lelkész áldotta meg a gárdisták zászlaját. (Az egyházak később közleményben tudatták: mindez tudtuk nélkül történt.)
Vona Gábor, a Magyar Gárda Egyesület elnöke a Népszavának azt mondta, szeretnék, ha a volt miniszter mellett ismét megjelennének egyházi emberek. Az előzetes számokat, laphírek szerint 600 gárdistát terveznek avatni, úgy pontosította: nem biztos, hogy lesznek annyian, megyénként 20-30 leendő gárdistára számítanak. Hozzátette: most először hölgyeket is avatnak, akik mintegy félszázan lesznek.
Vona beszélt arról is, hogy eddig mintegy 5 ezer csatlakozási kérelem érkezett hozzájuk, a jelentkezők közül azonban nem lesz mindenki gárdatag, hiszen olyanok is írtak, akik nincsenek még 18 évesek. A 14-18 éves fiatalokat azonban nem akarják kizárni a szervezetből, ők nem gárdisták, hanem kadétok lesznek, és a később induló "ifjúsági tagozatban" kapnak helyet.
A októberit követő, legközelebbi gárdaavató márciusban lesz, akkor már nem központi ünnepségen, hanem megyénként avatják gárdistáikat - mondta Vona, aki arra a kérdésre, sikerült-e eloszlatni a szervezettel kapcsolatos ellenérzéseket az országjárás során, azt válaszolta: nem igazán, a társadalom bizalmának elnyerése évek munkája lesz.
A Népszabadság arról számol be, hogy a nemzeti ünnep előtti és utáni napokban több más szélsőjobboldali demonstrációra is számítani lehet. Budaházy György és Toroczkai László október 22-re, a Szabadság térre hirdette meg a "nemzeti ellenállás nagy seregszemléjét". A kuruc.info.hu internetes portál hídzárat szervez október 26-án, az 1990-es taxisblokád évfordulóján. Az Országgyűlés feloszlatását és új választások kiírását követelő tüntetők a tervek szerint reggel nyolc órától tervezik lezárni az Erzsébet hidat.
hirado
2007.10.15. 09:38