HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Elképesztő fordulat Zsanett-ügyben: tudományos tanács előtt a fiatal lány ügye

t: 552

Elképesztő fordulat Zsanett-ügyben: tudományos tanács előtt a fiatal lány ügye

Az Egészségügyi Tudományos Tanács vizsgálja a Zsanett-ügyben keletkezett ellentmondó igazságügyi orvosszakértői véleményeket - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A sértett, E. Zsanett állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitte őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében.

A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével.

Ez a nyomozás jelenleg is folyamatban van, ennek keretében fordult az ügyészség október 2-án az egészségügyi területen működő igazságügyi szakértői testülethez, az ETT-hez, hogy az eljárás során korábban keletkezett orvosszakértői vélemények ellentmondásait feloldják.

Az ellentmondások többek között arra is kiterjednek, hogy Zsanett sérülései a lány állítása szerint vele szemben elkövetett rendőri erőszak következtében, avagy attól függetlenül keletkeztek-e. Az ETT várhatóan október 20-ig készíti el állásfoglalását.

hirado

2007.10.12. 09:33

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek