
Lehet értelmesen vitázni a népszavazás kérdéseiről, de nem valószínű, hogy ez megtörténik majd a kampányban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Budapest, V. kerületének fideszes polgármestere.
Rogán Antal szerint előrehozott választásokra lenne szükség, mert a kormánypártok "szájából már nincsen hitele semminek". Ez lehetővé tenné, hogy a kampány után egy olyan új kormány álljon fel, amelytől adott esetben nehezebb intézkedéseket is könnyebben elfogadnak az emberek - tette hozzá.
A nagy kérdés az, hogy valóban szükség van-e ezekre a reformokra, így kell-e ezeket csinálni? A valódi népszavazási kérdések erről szólnak - mondta a belvárosi polgármester. Tart attól, hogy a népszavazás körül kialakult hercehurca alaposan lejáratja az intézményt - közölte Rogán, aki szerint az MSZP által referendumon felvetni kívánt ügyeket tipikusan nem népszavazási kérdéseknek nevezte.
Hangsúlyozta: itt olyan helyzeteket kell megítélni, amit az embereknek nehezebb látnak át. Nem véletlen, hogy a parlamenti képviselők fizetéséről nem szoktak népszavazást rendezni. Arról viszont lehet, hogy ezt valamilyen átlátható szabályozás mentén rendezzék - tette hozzá Rogán, aki szerint az lenne a normális, ha a politikai elit ezeket a magáról szóló szabályokat meghozná.
hirado
2007.10.11. 10:55