
A kormányzatok "kritikus lelkiismereteként" működő Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület "több lábon él", az állami támogatás csak az egyik bevételi forrás - nyilatkozta a Népszabadságnak Koncz István ügyvezető elnök.
A napilap azután kérdezte meg a szervezet tisztségviselőit, hogy a Magyar Nemzet megírta: a Miniszterelnöki Hivatal tavaly 13, idén 7 millió forinttal támogatja a - polgári napilap szerint kormányközeli - Professzorok az Európai Magyarországért Egyesületet, mely elnökségi tagjai között tudhatja Mihályi Péter, Daróczy Zoltán, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, valamint Demetrovics Jánost, az MSZP tudományos tagozatának vezetőségi tagját.
Mihályi Péter soros elnök a Népszabadságnak elmondta, a szakmai szervezet honlapján részletesen beszámol tevékenységéről. A polgári értékeket valló Professzorok Batthyány Köre nevű szervezet ellenpontjaként létrejött egyesület rendezvényeire a politikai paletta minden oldaláról hívnak szakértőket. A 2003-ban alakult egyesületnek több mint száz tagja van, a következő elnök Ranschburg Jenő lesz.
Náray Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének vezetője ugyanakkor azt mondta: 2002-ben alakultak egyesületté, azóta tagdíjakból élnek, állami forrásokra nem pályáztak, és akkor sem tennék, ha jobboldali kormány lenne hatalmon.
hirado
2007.10.02. 09:20