HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Százmilliók Bajnaitól önreklámozásra

t: 615

Százmilliók Bajnaitól önreklámozásra

A Mindshare Médiaügynökség Kft. nyerte meg azt a nyílt közbeszerzési eljárást, amelyet a Bajnai Gordon önkormányzati miniszter által felügyelt Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) írt ki a közelmúltban. A legfrissebb Közbeszerzési Értesítőből az derül ki, hogy a Nemzeti fejlesztési terv és az Új Magyarország fejlesztési terv reklámozására és médiavásárlási feladatokra összesen bruttó 1,66 milliárd forintos keretet különített el az NFÜ.

Bár a pályázók ajánlhattak volna ennél alacsonyabb árat is, mégsem tették: mindegyik érvényes ajánlatban ez az összeg szerepelt. Vagyis az ár tekintetében nem alakult ki valódi verseny. Ennek egyik magyarázata, hogy a bírálati szempontok szerint az ajánlatok közül az „összességében legelőnyösebbet” választották ki, nem pedig a „legalacsonyabb összegűt”.

A Bajnai Gordonék által előirányzott 1,66 milliárd forint mellett a kormányzat – amint arról többször beszámoltunk – az idei költségvetés terhére további bruttó 1,77 milliárd forintot költ kommunikációs kampányokra, propagandára és önreklámozásra. Ebből 800 millió forint jut médiavásárlásra, 300–300 millió „kreatív tevékenységre” és pr-célokra, továbbá 370 millió nyomdai és terjesztési munkálatokra.

Magyar Nemzet

2007.10.01. 10:18

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek