
Bocsánat uraim, de azt hiszem, itt csalnak..." - ezzel a Rejtő Jenőtől származó idézettel kezdődött az az elektronikus körlevél, melyet az egykori Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) pályázatelbíráló bizottságának egyik tagja írt hozzá közel állóknak 2004-ben, azt indokolva, miért hagyja ott a testületet - írja a Népszabadság.
A szakértő azokról a visszásságokról értesítette kollégáit, amelyeket a GYISM egyik pályázati eljárása során tapasztalt. Nevét azért nem adta a megjelent cikkhez, mert átült az asztal másik felére: gyakran pályázik.
Az e-mailben kifejti, hogy egy költségvetési szerv felkérésére vett részt az egyik szakértői bizottság munkájában. Ennek üléséről azonban távozott, mert nem értett egyet az eljárások menetével - távolmaradását jegyzőkönyvezték is.
"A rendeletben foglaltakkal ellentétben, a szakértői bizottság ülése folyamán a minisztérium munkatársa telefonon tájékoztatta a bizottságot arról, hogy mely pályázatokat tart célszerűnek, és milyen összegben támogatásra javasolni. Ez a javaslat összesen 122 millió 900 ezer forint összeget tett ki. A minisztérium munkatársa arról is tájékoztatta a bizottságot, hogy a felhívásban megjelölt keretösszeget más forrásból megemelik, így korlátozottan, de van lehetőségük a szakértőknek az eredeti javaslataikból pályázatot támogatásra ajánlani" - olvasható a levélben.
A szakértő úgy érezte, hogy mivel a szakértői bizottság függetlensége megszűnt, az ő szakmai munkája ellehetetlenült.
Az e-mailben végül közli: előfordult, hogy a bizottság elnöke szünetet rendelt el, és négyszemközti megbeszélésre hívta a tagokat, hogy a minisztérium munkatársának a szakértőkhöz szóló kérését tolmácsolja. Előfordult, hogy a szakmai bizottság által nem támogatott pályázat végül - felsőbb utasításra - komoly pénzekhez, egy-két millió forinthoz jutott.
A lap információi szerint a körlevél visszhang nélkül maradt.
hirado
2007.10.01. 10:12