
A rendszer átláthatóvá tételével kell és lehet megakadályozni azoknak a próbálkozásait, akik azon törik a fejüket, hogyan fordítsák rossz célra az uniós pénzeket nyilatkozta az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a Népszavának.
Bajnai Gordon szerint szemléletváltozásra van szükség, és tudomásul kell venni: az uniós pénzek odaítélése voltaképpen egy szolgáltatás, amit úgy kell végezni, ahogy ezt egy bank is teszi. Az egyik oldalról nagyon vigyázni a pénzre, a másik oldalról pedig ki kell helyezni a legjobb ügyfelekhez.
A Zuschlag-ügy kapcsán elmondta: az uniós országok tapasztalatai is azt mutatják, szinte mindenütt előfordul, hogy gazemberek, szélhámosok, csalók megkísérelnek hozzájutni ezekhez a pénzekhez.
Az elkövetkező hét évről szólva Bajnai Gordon nem zárta ki, hogy lesznek még ilyen próbálkozások. Mint mondta: ilyesmi "biztosan lesz, sőt vélhetően már most is sokan törik ezen a fejüket".
A rendszert átláthatóvá tettük, s dolgozunk azon, hogy újabb intézményes garanciákat építsünk be - mondta a politikus.
hirado
2007.10.01. 10:10