HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Munkával segítik a sárdi ménes utcára került dolgozóit

t: 601

Munkával segítik a sárdi ménes utcára került dolgozóit

Az Európában is ismert sárdi ménessel kapcsolatban az Országos Rendőr-Főkapitányságon 2006-ban jelentették be: a rendőrség kezdeményezi a minisztériumnál, hogy adjon túl ménesen, ahol eddig az ország rendőrlovait és lovasait képezték ki. Garamvölgyi László, akkor azt mondta: azért döntöttek így, mert évente százötvenmillió forint veszteséget okoz a rendőrségnek a lovasközpont fenntartása.

A vizsgálat azóta lezárult, a lovastelepet bezárták, melynek következtében a falu fele munkanélkülivé lett. Augusztus 15-ével az összes dolgozó munkaviszonya megszűnt, 70 ember került az utcára. Néhányan most napszámosként dolgoznak, és sokan hitelre vásárolnak helyi boltban. Az önkormányzathoz hiába fordulnak az egykori dolgozók, mert ott pénz hiányában képtelenek segíteni.

Kiutat jelenthet most az a közmunka-program, amely keretében - 35 millió forintból - 23 ember juthatna munkához egy éven keresztül. A Somogyi Hírlap hétfői számában megjelent írásból kiderül, hogy Lamperth Mónika 30 millió forintos támogatást ígért a program végrehajtásához. A miniszter által megígért állami támogatáshoz a falunak 5 millió forintos önrészt kell biztosítani, hogy az elbocsátott dolgozók egy része munkát kaphasson.

A településen abban bíznak, hogy komolyak a szándékai annak az olasz társaságnak, amelyik érdeklődést mutat a lovasbázis iránt. A tárgyalások már elkezdődtek a lehetséges befektetővel, aki újraindítaná a lótenyésztést.

hirado

2007.10.01. 10:09

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek