
Nem uniós pénzből, hanem a területfejlesztési alapból kapott támogatást a kunfehértói Rózsa Motel - derült ki az egyik rádió péntek esti műsorából, amelyben a Weiszenberger-videót készítő F. Károly, a motel egyik volt tulajdonosa is nyilatkozott.
Weiszenberger László hozzátette: a beszélgetés során befolyásosabbnak akart tűnni a résztvevők előtt, mint amilyen valójában volt. Hangsúlyozta: a videofelvételen szereplő férfival semmilyen pályázatot nem nyújtottak be, és neki semmilyen pályázat elbírálásában nem volt soha szerepe. A politikus szerint a videofelvétel felhasználása irányított, és nem a valóságot tükrözi.
A Hír TV szerdán mutatott be egy felvételt – ennek teljes változata pénteken este, a Célpontban látható – , amelyen Weiszenberger László MSZP-s önkormányzati képviselő, korábban kistérségi megbízott az "uniós pályázatok lefölözésének módszerét" ismertette egy helyi vállalkozóval 2005-ben. Ennek a kópiának az alapján indított befolyással üzérkedés bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen személy ellen nyomozást a Kecskeméti Városi Ügyészség, de ebben a kiskunhalasi ügyben még nem hallgattak ki senkit, a nyomozás még csak elkezdődött.
A videofelvétel nyilvánosságra kerülésének másnapján, csütörtökön a miniszterelnök arra utasította az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy mentse fel, vagy függessze fel Weiszenberger László kiskunhalasi önkormányzati képviselő közalkalmazotti státusát vagy megbízatását, valamint azonnal kezdeményezzen hivatalos eljárást a rendőrségen. Aznap a Kiskunhalasi Önkormányzat képviselőtestületének MSZP-Sikeres Halasért Társaság frakciója kizárta Zuschlag Jánost és Weiszenberger Lászlót, mert nem akartak közösséget vállalni a hozzájuk kapcsolódó botrányos ügyekkel.
Pénteken az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) feljelentést tett Weiszenberger László ellen a Fővárosi Főügyészségen. Bajnai Gordon, az önkormányzati tárca vezetője pedig arról beszélt, hogy a minisztériumát ért vádak megalapozatlanok, mert a kunfehértói Rózsa Motel nem kért és nem is kapott uniós támogatást. A miniszter álláspontja szerint "hazugság, félreértés, blöff, provokáció, vagy valami más" állhat a vádak hátterében, aminek kiderítése a rendőrség dolga. Kérdésre válaszolva a politikus úgy értékelte, hogy befolyással való visszaélés húzódhat az ügy mögött. Weiszenberger Lászlónak jogi értelemben nincs semmi köze az uniós pénzekhez, a hazai forrásokat is folyamatosan áttekintik, erre előreláthatólag a jövő héten tud biztos választ adni.
Magyar Nemzet
2007.09.28. 22:58