
Az Index információi szerint a Hír tévéhez került, rejtett kamerával rögzített beszélgetés megegyezik azzal, amit a Bács-Kiskun Megyei Fõügyészség talált nemrégiben egy, a Zuschlag-ügy vizsgálatában elrendelt házkutatáson.
A lakásában találták a videót
Szabó Ferenc fõügyész-helyettes az Index kérdésére elmondta, hogy az azóta elõzetesbe helyezett szocialista exképviselõvel kapcsolatos nyomozás részeként végeztek házkutatást Weiszenberger Lászlónál. A nyomozók ekkor találták meg a kiskunhalasi képviselõrõl titokban készült videót. Weiszenberger László 2005-ben kistérségi menedzserként beszélget egy helyi vállalkozóval az állami támogatások megszerzésérõl. A fõügyész-helyettes hangsúlyozta, Weiszenberger nem gyanúsított a nyári táborok pénzeinek eltüntetésében, azaz a Zuschlag-ügyben, azt azonban nem árulta el, hogy miért került õ is a nyomozók látókörébe. Weiszenberger ügyét a fõügyészség külön kezeli, miután a felvétel alapján befolyással üzérkedés gyanúja merült fel.
Úgy tudjuk, hogy a Weiszenberger és az inkognitóban maradt vállalkozó beszélgetését a vállalkozó rögzítette 2005-ben. Az MTI szerint a beszélgetést egy Kiskunhalas közeli település moteljében, egy belga tükör mögül vették fel. Sajtóinformációk szerint a motelben korábban lányokat futtattak, és feltételezhető, hogy a kiépített szobában már akkor is készítettek felvételeket, melyeket valószinűsiethetően zsarolásra használtak fel.
A kistérségi menedzser a Hír tévén bemutatott részletben arról tájékoztatja beszélgetõtársát, hogy kapcsolatai révén rendszeresen intézkedett pályázatok ügyében százalékért. A sikeres pályázók által visszaosztott EU-s és hazai milliókat a minisztériumba kellett vinnie, õ abból kapta meg a részét. A Weiszenbergerre terhelõ felvételt az Index információi szerint a vállalkozó több helyen is értékesíteni szerette volna. Jelentõs összegeket kért érte több médiumtól, de a szocialistákat is megzsarolta. Így került a videó Weiszenberger birtokába is, és ezt a felvételt találta meg az ügyészség.
Orbán már utalt rá
A Fidesz elnöke egy hete az Infó rádiónak adott nyilatkozatában váratlanul azt állította, hogy lopják az uniós pénzeket. Orbán Viktor határozott állítására, hogy "ma a Magyarországra érkezõ pénzek nagy részét ellopják", hétfõn a miniszterelnök parlamenti beszédében is reagált. Gyurcsány Ferenc cáfolva az ellenzéki politikus kijelentését, azt mondta, hogy Orbán hazudott, és az ország tisztességes többségét is megvádolta.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivõje az Index kérdésére azt mondta, Orbán Viktor nem tudott a Hír tévé és a Magyar Nemzet birtokába került felvételekrõl. A szóvivõ szerint fõnöke "indirekt bizonyítékokra" alapozta kijelentését. Szijjártó szerint Orbán abból vonta le következtetésként, hogy eltûnnek az uniós pénzek, hogy az érkezõ támogatások ellenére országszerte nem épül szinte semmi, és nem bõvülnek a vállalkozások.
Gyurcsány vizsgálatot rendelt el
A kiskunhalasi volt kistérségi megbízott ügyében a miniszterelnök csütörtökön újságíróknak megerősítette: arra utasította Bajnai Gordon minisztert, hogy mentse fel az illetőt és kezdeményezzen rendőrségi eljárást az ügyben. "Nem magyarázkodni és mentegetőzni kell, hanem a leghatározottabban fellépni" - mondta a kormányfő, aki ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy egy országot nem lehet "le tolvaj bandázni".
A kormányfő szerint szabályozni kell a közigazgatást, mert jelenleg parlamenti képviselők ki-be járkálnak a minisztériumokban. Nekik a törvényhozás lenne a dolguk, mégis lobbiznak saját választókerületük érdekében. Azt szeretné, hogy ezek a viszonyok szabályozottak legyenek, "mert az nincs rendben, hogy képviselők a minisztériumok középvezetőivel mind a mai napig ellenőrizetlen körülmények között tárgyalnak".
Gyurcsány Ferenc a Zuschlag-üggyel kapcsolatban, kérdésre válaszolva azt mondta, úgy látja, hogy a gyanúk sejthetően nem megalapozatlanok. Hozzátette, minisztersége idején nem sejtette, hogy szabálytalanul ítélhettek oda pályázati pénzeket. Ha sejtette volna, vizsgálatot rendel el, mondta.
Politikai megrendelések
Topolányszky Ákos, a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportiminisztérium (GYISM) volt helyettes államtitkára a HVG-nek adott interjújában [1] arról beszélt, hogy annak idején többen politikai érdekeket szolgáló döntéseket követeltek rajta, és a minisztérium többi alkalmazottján. A tárcába bejáró Ujhelyi István, Arató Gergely és Rácz Péter (az Úttörőszövetség volt, bíróság által is elítélt vezetője) állandóan a szemére vetették, hogy a párthoz közel álló politikusok által képviselt városok és régiók nem kapnak pénzt erre a célra. A „meglehetősen agresszíven” vezénylő Mesterházy Attila akkori politikai államtitkár „ezen a területen túllépte az ésszerű és jogos mértéket, és ezt nagyon rossz stílusban tette.”
Topolánszky felidézi, hogy egyszer a sok minisztériumnál pályázó Gyárfás Tamásnak kellett volna négymillió forintot juttatnia, de az illetékes bizottság úgy értékelte, hogy a Gyárfás-féle anyag szakmailag nem megfelelő. „Amikor a döntés nyilvánosságra került, Gyurcsány felhívott telefonon, és elmondta, mennyire kellemetlen neki, mert Gyárfás engem nála feljelentett többoldalas, kézzel írott levélben, reklamálva, hogy nem kapta meg azt az összeget, ami neki jár. Végül ismereteim szerint Gyárfás – a felmentésemet követően – megkapta a pénzt.”
A kirúgott helyettes államtitkár szerint Gyurcsány Ferenc új idők új dalaival érkezett, a tárcához, igyekezett hatékonnyá tenni az GYISM működését. „De a helyzet gyorsan megváltozott, Gyurcsány átpozicionálta magát, s már sokkal kevésbé gördített akadályt a politikai igények kielégítése elé a minisztériumban. 2003 végétől már a kormányfői szerepre készült, hosszabb időre elvonult a minisztériumi munkából, hogy Medgyessy utódjaként térhessen vissza.”
index
2007.09.27. 12:26