
Nem a nemrég tragikus véget ért otthonszülés az első olyan eset, melyben Geréb Ágnes felelősségét vizsgálják - tudta meg a Népszabadság. A lap értesülései szerint az otthonszülés hazai szószólója, ha a mostani ügyben meggyanúsítják három büntetőeljárásban is érintett lehet.
A legutóbbi, nem kis médiavihart kiváltott ügyben, az otthonszülés közben történt babahalál miatt még mindig ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség. A nyomozók egyelőre nem kapták meg az igazságügyi szülész-nőgyógyász szakértő szakvéleményét, ez alapján gyanúsíthatnák meg a szülést levezető Geréb Ágnest.
A lap úgy tudja, Gerébet egy, még 2003-ban, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával indult eljárásban első fokon felmentették, majd elítélték, a jogerős döntést harmadfokon hozza meg a bíróság.
Létezik azonban egy harmadik ügy is, és nem zárható ki, hogy emiatt is eljárást indítanak ellene. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon ugyanis folyamatban van egy büntetőper - egyelőre nem tűzték ki az elsőtárgyalási napot sem -, amiben maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják Gerébet.
Az ügy lényege: Geréb páciensénél, B. A.-nál ikerterhességet állapítottak meg az orvosok, a szülést egy fővárosi lakásban vezették le 2003. december 24-én este. B. A. első kisfia természetes úton született meg, ezt követően azonban Geréb észlelte, hogy a második magzat szívhangja gyengül, ezért Oxitocyn injekciót adott be a szülést meggyorsítandó, majd világra jött a második kisfiú is, aki azonban nem lélegzett. Geréb segítői megpróbálták a csecsemőt újraéleszteni, de a spontán légzés nem indult meg. A baba felső légútjait kitisztították ugyan, de az első légutakat nem, ráadásul a csecsemő kihűlt. Az újszülött mentő kiérkezéséig a baba több mint 12 percig tartó oxigénhiányos állapotban volt, minek következtében helyrehozhatatlan agykárosodást szenvedett. A gyermek 2004. július 6-án elhunyt.
hirado
2007.09.27. 10:12