
Veres János pénzügyminiszter alapítója volt a kilencvenes években annak a Kft.-nek, amelyet később adócsalásra használt Kabai Károly, a napokban, kórházban elfogott üzletember - írja cégadatokra hivatkozva a Magyar Nemzet.
Bárándy Péter, a vállalkozó ügyvédje kedden Nap-keltében azt állította, hogy Veresnek az adócsalásban érintett céghez nem volt köze. Azt a lap is elismeri, hogy a miniszter a bűncselekmény idején már kiszállt a vállalkozásból, ugyanakkor Kabaival nem szakította meg a kapcsolatot, a nyírbogáti vállalkozó aktívan részt vett Veres választási kampányában, az általa üzemeltetett busszal szállították például az embereket szocialista rendezvényekre.
Közben kiderült azt is, hogy a 3 és fél év börtönre ítélt Kabait a halasztási kérelem augusztusi elutasítása után csak otthonában és annak környezetében keresték a rendőrök. A bíróság ugyanis az elővezetését rendelte el, ami annyit jelent, hogy a rendőrök nem nyomozhatnak utána.
A lap szerint a helyiek tudták, hol van Kabai, sőt ő maga sem titkolta, ugyanis a büntetése elhalasztásához benyújtott orvosi nyilatkozat egyértelműen megadta a rendőrség számára, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben kezelik, ott ahol az egyik televízió csatorna riportere "rátalált".
hirado
2007.09.26. 10:48