HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Nyomozás indult a tragédiával végződő otthon szülés ügyében

t: 479

Nyomozás indult a tragédiával végződő otthon szülés ügyében

Nyomozást indított a rendőrség az otthon szüléses csecsemőhalál ügyében - erősítette meg az MTI-nek a BRFK sajtóügyeletese. Unger Pál elmondta, ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés miatt indított eljárást a rendőrség.

Azért ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás, mert az ügy körülményeinek tisztázására további szakértői vizsgálatokra van szükség. Az újszülött szeptember 15-én halt meg Budapesten, akit otthon szülés során akart világra hozni édesanyja egy XII. kerületi születésházban.

Az eset kapcsán szakmai vita bontakozott ki, miközben az Egészségügyi Minisztérium közleményben tudatta, hogy a közeljövőben szabályozni fogja az otthon szülések szakmai és finanszírozási kérdéseit, mivel Magyarországon jelenleg teljesen szabályozatlan körülmények között hozzák világra gyermeküket az otthon szülő anyák.

A szaktárca közleménye szerint az otthonszülés ma Magyarországon egyfajta "féllegális tevékenység", amit az európai országokhoz hasonlóan ugyan nem tiltanak, de az európai országoktól eltérően nem is szabályoztak még.

hirado

2007.09.24. 11:27

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek