HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Gyurcsány kész tanúskodni a Zuschlag-ügyben

t: 408

Gyurcsány kész tanúskodni a Zuschlag-ügyben

A miniszterelnök kész tanúskodni, ha a Zuschlag-ügyben beidézik. Gyurcsány Ferenc pénteken újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy ha a szükséges, a hatóságok rendelkezésére áll.

Zárkában marad Zuschlag - nem tett tanúvallomást


A kormányfő arra kéri az ifjúsági ügyekért felelős korábbi minisztertársait, valamint a tárcák korábbi vezető tisztségviselőit, hogy maguk is tegyenek meg mindent az igazság mielőbbi kiderítése érdekében.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: továbbra is azt kérik Zuschlagtól, aki az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének alelnöke, hogy az eljárás végéig függessze fel párttagságát, mert nem szeretnék, ha "ez a morális vita árnyékot vetne az MSZP-re".

A miniszterelnök megerősítette, hogy mindent meg kell tenni az igazság kiderítése érdekében. Szerinte nem lehet kettős mércével mérni, minél hamarabb ki kell derülnie, hogy történt-e jogsértés vagy sem és ennek érdekében minden eszközzel segíteni kell a vizsgálatot.

Zuschlag János szocialista politikus és társai a gyanú szerint nem megfelelően használták fel különböző alapítványok pályázatokon nyert pénzeit, nem létező alapítványok számára igényeltek állami támogatásokat. Az alapítványok pénzének nagy részével nem tudtak elszámolni. Zuschlagot szerdán az ügyészség őrizetbe vette, pénteken, 30 napra, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja.

Arra a kérdésre, hogy sportminisztersége idején volt-e rálátása esetleg a kérdéses pályázatokra, a kormányfő úgy válaszolt: "a döntési folyamat egésze olyan volt mint általában a pályázatoknál lenni szokott."

hirado

2007.09.22. 10:33

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek