
Jövőre elkészül az a tanulmány, amely azt elemzi, hogyan lehetne bevezetni Budapesten a behajtási díjat – közölte a hét elején Dancs Gábor (SZDSZ) fővárosi közlekedési tanácsnok. A liberális városatya párttársától, Demszky Gábor főpolgármestertől vette át a kommunikációs váltóbotot, aki egy nappal korábban jelentette be, hogy a következő ciklusban dugódíjra számíthatnak az autósok. Dancs a határvonalat illetően változatos jövőképet vázolt: elképzelhető a városhatáron vagy a főváros különböző részein, illetve nem zárta ki, hogy hídpénzként szednék be. Az ötszáz forintnál lehet több is, kevesebb is a forgalomtól függően.
A BKV kilátásban lévő intézkedései, azaz a járatritkítások és a P + R parkolók hiánya teljesen szembe megy a dugódíj bevezetésével – állapította meg lapunknak a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője, Vitézy Dávid. Szerinte Budapest jelenlegi közlekedési szerkezetében a bevezetésének nincs értelme.
Pedig a főváros a Mobilitás hét rendezvénysorozat felvezetéseként hangzatos kampányba kezdett. Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes a kihasználatlan P + R parkolókat népszerűsítő akciót hirdetett, arra ösztönözve az autósokat, közösségi közlekedési eszközzel utazzanak a városközpontba, autójukat hagyják a külvárosban. A fenntartható autózás alternatívájaként jellemzett P + R hálózat bővítése ugyanakkor továbbra is csak a szlogen marad.
A fővárosi P + R parkolókat üzemeltető Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél megtudtuk, hogy a főváros költségvetésének szigorítása miatt az egyetlen tervbe vett új, őrzött parkolót sem építik meg. Már kézben volt a Kacsóh Pongrác út–Hungária körúti alatti 220 férőhelyes parkoló engedélyezési terve, amikor az év elején a városvezetés leállíttatta.
A valóság talaján maradva: a fővárosban pillanatnyilag háromezer P + R férőhely található, ebből négy helyen összesen négyszázat őriznek óránként 265 forintért. Az ígéretekből persze sosem fogy ki a városvezetés. Hagyó Miklós ötszázmilliós P + R-bővítést ígért a fővárosnak az Európai Unió idei pályázataiból.
Ami pedig az autósok közösségi közlekedésre szoktatását illeti, a BKV a napokban kezdett hozzá járatritkítási programjához. A VEKE vizsgálatai szerint Budapesten még mindig több tucatnyi olyan járat van, amelyeken a zsúfoltság jelentős, vagyis négy vagy öt utas kénytelen egy négyzetméterre összezsúfolódni. A dugódíj bevezetése épp ezért a tömegközlekedési kapacitások növelését teszi szükségessé. Kiszivárgott információk arról szólnak, hogy a BKV a külső kerületek járatait csökkentené, a földalattin a nyolcperces követési távolságot tizenöt-húsz percre növelné.
A dugódíjjal kapcsolatban meg sem említettük azokat a már régen ígért, ám meg nem valósuló közúti és kötött pályás beruházásokat, amelyek csökkentenék, elvezetnék a Budapesten átáramló forgalmat. A Levegő Munkacsoport úgy számolt, ezekhez százmilliárd forintra van szükség. Legfontosabb lenne a kötött pályás közlekedés nélküli kerület, a XVII. bekapcsolása a főváros belső részeihez.
Magyar Hirlap
2007.09.20. 12:50