HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Debrecen: fáklyás felvonulás a tandíj ellen

t: 419

Debrecen: fáklyás felvonulás a tandíj ellen

Fáklyás felvonuláson tiltakozott mintegy ezer egyetemi hallgató a tandíj ellen szerdán este Debrecenben. Az egyetemisták a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete elől vonultak fáklyáikkal a belvárosba, s a Déri Múzeum előtti téren tartottak nagygyűlést.

Barna Péter elsőéves magyar szakos hallgató arról beszélt, hogy a tandíj nem fogja javítani az oktatás színvonalát, a tandíj nem ösztönöz a tanulmányi átlag emelésére. Az elsőéves egyetemista szerint a diákoknak jelenleg is rendkívül nagyok a költségei, s azokat tovább növeli a tandíj.

Miskolci Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖK) elnöke emlékeztetett rá, hogy a demonstrációsorozat szeptember 5-én Szegeden kezdődött.
-Azért gyújtottunk fáklyát, hogy szolidaritást vállaljunk azokkal, akik a tandíj miatt nem lehetnek itt közöttünk - mondta.

Miskolci Norbert szerint az idén 24 ezerrel kevesebben jelentkezek a felsőoktatásba, miközben az idén is ugyanannyian érettségiztek, mint tavaly. Szerinte ennyien riadtak vissza a tandíj miatt a felsőoktatástól. Szavai szerint azt szeretnék, hogy a tehetséges diákok az első diplomát ingyen kapják meg akkor is, ha nem tehetősek.

A HÖOK elnöke szerint a kormány a tandíjjal társadalmi szakadékot, katasztrófát okozott. A debreceni demonstráción a szónok kijelentette: a tandíjnak semmi helye egy kulturált és intelligens társadalomban. A hallgatói demonstráció békésen, atrocitások nélkül zajlott le, illetve ért véget Debrecenben.

Magyar Nemzet

2007.09.20. 12:47

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek