
Háromszázmillió dollár kutatási pénzt - több mint 55 milliárd forintot - kínált egy francia konszern a magyar művérért. Az ígéretes találmány ennek ellenére az országban maradt - írja a Népszabadság.
A néhány évvel ezelőtt nagy publicitást kapott hazai művérfejlesztés augusztus elején érkezett meghatározó stádiumához. Horváth István, a kutatást vezető biológus szerint elkezdődtek azok a kísérletek, amelyek során megállapítják: mennyi ideig kering a szervezetben a művér, illetve a lépben, a szervezet által raktározott vérben mennyi művér található. Az eddigi állatkísérletek biztatóak: hetek után sem látni annak jelét, hogy kiürülne a szervezetből a művér.
Nagyjából egy évvel ezelőtt megkereste a kutatókat egy francia multinacionális gyógyszergyártó vállalat, amely a kért találmányi jogdíjak kifizetése mellett a teljes további kutatást Franciaországba telepítette volna. Mindennek fejében 300 millió dollárt (55 milliárd forintot) ígértek a kutatások folytatásához. Horváth István szerint azonban olyan feltételeket szabtak, amelyekbe a hazai kutatócsoport nem mehetett bele, így az egyeztetések megszakadtak - írta a lap.
hirado
2007.09.18. 10:29