
Legalább ezer kormányellenes tüntető indult el hétfő délután fél öt körül a fővárosi Corvin közből a Parlamenthez. A demonstrálók az őszödi beszéd kiszivárgásának egyéves évfordulója alkalmából tiltakoznak. A tömeg az úttesten halad a Blaha Lujza tér felé, ahonnan az Astoria és a Deák téren keresztül mennek majd a Kossuth térre.
A vonulás miatt a rendőrök a forgalmat leállítják, így a délutáni csúcsforgalomban a szokásosnál is nagyobb dugók várhatók a belvárosban. A Kossuth téren a rendőrséggel történt korábbi megegyezés alapján este 11 óráig lehetnek. A szervezők azt ígérik, hogy a rendezvény békés lesz.
Az útvonal a Corvin közből indult, a Blaha Lujza tér, Astoria, Deák Ferenc tér, Báthory utca érintésével a Vértanúk tere a végcél. A szervezők este hat óra körülre tervezik megérkezésüket a Kossuth Lajos térre, ahová a gyülekezést a rendőrség nem hagyta jóvá, miután a Minisztertanácsi Hivatalnak területfoglalási engedélye van oda.
A kormányellenes jelszavakat kiabáló tömeget öt motoros rendőr, egy rendőrautó és egy kamerával felszerelt rendőrségi mikrobusz vezeti fel. A József körúton leállították a Blaha Lujza tér irányába tartó forgalmat. A menet indulását megelőzően Ekrem Kemál György, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány társelnöke arról beszélt, hogy "akár az 1956-os fegyveres harcok folytatásaként távozásra kell bírni a kormányt". Fáber Károly, a Rendszerváltó Fórum elnöke úgy fogalmazott: "a mai napon azért gyűltünk össze, hogy ha mindenki úgy akarja, megbuktassuk a kormányt". Hozzátette, hogy a Kossuth téren teszik majd fel a kérdést a tömegnek: megbuktassák-e kormányt, s ha igen, milyen eszközökkel tegyék.
A Kossuth Lajos téren a tiltakozó felvonulás kezdetekor még kevés rendőrt láttak az MTI tudósítói, a televíziós stábok közvetítőkocsijai azonban már megjelentek, elsőként a szlovák állami televízió és a Duna Televízió közvetítőkocsija érkezett.
hirado
2007.09.17. 17:15