HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Siessen, aki diákhitelt szeretne! Hétfőn lejár a határidő

t: 613

Siessen, aki diákhitelt szeretne! Hétfőn lejár a határidő

Szeptember 17-éig adhatják le az igényeiket a kijelölt postahivatalokban és Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban azok, akik már az idei első kifizetési napon, október 15-én szeretnének pénzhez jutni. Kivételesen még a hétfőn leadott új igényléseket is figyelembe veszik.

Az idei tanév első félévében a diákhitel felvehető összege nem változott. A hallgatók most is választhatnak a havi 15, 21, 25 és 30 ezer forintos kölcsönök közül. Ennél nagyobb összeget, havi 40 ezer forintot a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók kérhetnek. A diákhitelt a teljes félévre egy összegben is fel lehet venni. Ez azt jelenti, hogy októberben akár 150 ezer, a költségtérítésesek pedig akár 200 ezer forinthoz is hozzájuthatnak. A diákhitel kamata nem változott, továbbra is évi 9,5 százalék.

Mivel a jogszabály szerint diákhitelt csak beiratkozott vagy bejelentkezett hallgató kaphat, az igénylőknek ezt is el kell intézniük szeptember közepéig. Akiknek korábban már volt szerződésük és kaptak diákhitelt, azoknak új igénylést nem kell beadniuk, de nekik is célszerű mihamarabb beiratkozniuk a tanintézményükbe. Ha pedig változtak az adataik vagy módosítanának a szerződésükön, azt haladéktalanul be kell jelenteniük a Diákhitel Központnak a www.diakhitel.hu honlapról letölthető nyomtatványokon.

hirado

2007.09.17. 09:36

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek