
Gyurcsány Ferenc újabb 48 pontja csupán egy folyamatos kampány eredménye, melynek révén a kormányzás látszatát igyekszik fenntartani a kabinet - mondta el Kövér László a Lánchíd Rádióban. A Fidesz választmányának elnöke szerint szociális összeomláshoz fog vezetni a több-biztosítós modell.
A hétfői köztársasági elnöki beszéd kapcsán a politikus a Lánchíd Rádió Indigó című műsorában leszögezte: nyilvánvalóvá vált, hogy Sólyom László nem foglya semelyik pártközpontnak és nem hajlandó azok kívánságainak engedelmeskedni, mivel felszólalásának központjában nem a fasizmus állt, mint azt a szocialisták korábban szerették volna.
Sólyom László jól tette, hogy ironikusan fejezte ki véleményét a parlament előtti sportversenyek kapcsán, mivel így jól láthatóvá vált, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az embereket távol tartsa a Kossuth tértől, így akadályozva meg őket abban, hogy szabadon adjanak hangot nemtetszésüknek - tette hozzá Kövér.
A miniszterelnök új 48 pontja kapcsán leszögezte, hogy ez csupán a korábban már ismertetett programok átdolgozása, felfrissítése, de ezzel a kormányzást nem lehet helyettesíteni.
A Gripen-bizottság működésével kapcsolatban elmondta: jól ismert trükk a szocialisták részéről, hogy megvádolják ellenfeleiket azokkal a bűnökkel, amelyeket ők követtek el. Aczél Endre újságíró és Juhász Ferenc is elismerte a tranzakció létrejötte után, hogy az Orbán-kormány jó döntést hozott a vadászgép beszerzés kapcsán.
Leghosszabban az egészségügyben kialakult helyzetet elemezte a politikus. Véleménye szerint óriási hiba, hogy a tárgyalások során a kormány elsőrendű szempontja, hogy a biztosítók ne járjanak rosszul az üzlettel, míg az emberek egészségügyi szempontjai háttérbe szorulnak. Fontos azonban, hogy szemmel láthatóan a biztosítók se szálltak be egyből, hanem alaposan végiggondolják a feltételeket, mivel kormányok jönnek-mennek, és nem biztos, hogy egy másik kabinet esetleg ne változtatna a több-biztosítós rendszeren - mondta el a politikus
A biztosítók kapcsán egy magánszemély által beadott népszavazási kérdést a Fidesz támogatni fogja, ha azt az OVB hitelesíti - fejtette ki egy kérdésre a képviselő.
A Fidesz Országos Választmányának elnöke szerint a koalíciós huzakodás az egészségügy körül csupán látszat, mivel adott esetben egy előrehozott választáson az SZDSZ nem biztos, hogy elérné a bejutáshoz szükséges 5 százalékot, így nem várható, hogy vállalják ennek a kockázatát.
Végezetül a Zuschlag-ügy kapcsán Kövér elmondta, hogy a jogállam próbája lesz az eljárás, bízik benne, hogy az igazság kiderül, és nem marad homályos folt a pályázati pénzek felhasználása körül kirobbant botrányban.
Magyar Nemzet
2007.09.16. 21:01