HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Erdő Péter: A megfeszített Krisztust hirdetjük

t: 662

Erdő Péter: A megfeszített Krisztust hirdetjük

Mintegy tízezer ember részvételével indult el szombaton reggel Budapesten a Városmajorból Máriaremetére az idei Mindszenty-zarándoklat. A gyülekező tömeg a városmajori Jézus Szíve templomtól a Szamos utcáig és a Szilágyi Erzsébet fasorig ért. A zarándoklaton részt vett a legtöbb budapesti és sok vidéki plébánia, és kivonultak a katolikus iskolák is. A menet reggel nyolc órakor indult neki a 14 kilométeres útnak, a zarándokok énekét a Mária Rádió egyenes adásában a Mátyás templom karnagya irányítja főkántorként. A tömeg templomi zászlók, a plébániák nevét feltüntető egyentáblák alatt vonult Udvardy György és Bíró László püspökök vezetésével. Az idei Mindszenty-zarándoklatot jubileumi zarándoklatnak hirdették meg a szervezők, mivel hatvan évvel ezelőtt, 1947. szeptember 15-én tartották a Boldogasszony éve alkalmával azt a zarándoklatot, amelyen Mindszenty József bíboros vezetésével mintegy százezer ember vonult a Városmajorból a remetei Boldogasszonyhoz. A mostani zarándoklatot a budapesti Városmisszió rendezvénysorozatot közvetlenül megelőzően tartották.
Erdő Péter bíboros tartotta szombaton a máriaremetei zarándoklatot lezáró szentmisét. Krisztus keresztjét hirdetjük a mostani városmisszió napjaiban is, minden vigasság, szépség és találkozás öröme között ott kell, hogy lebegjen szemünk előtt a megfeszített Krisztusnak az alakja, hiszen végül is ő a mi reményünknek és jövőknek a forrása - mondta a bíboros.

A magyar katolikus egyház vezetője Szent Pál apostolt idézte. „Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a pogányoknak oktalanság, a zsidóknak botrány, nekünk azonban Isten ereje és bölcsessége" - mondta Erdő Péter a Városmiszzió Budapest 2007 katolikus rendezvénysorozat úgynevezett előkészítő napján tartott Mindszenty-zarándoklat zárómiséjén. Ezt a mondást - mint hangsúlyozta - nem felejtjük el, amikor missziós küldetésünket gyakoroljuk.

Erdő Péter beszélt arról: "minden reálisan gondolkodó ember beláthatja, hogy bármennyit halad is a tudomány, amennyit mi a világunkról tudunk, az nem a teljes, nem a mindent kimerítő ismeret, további kutatásra, fejlődésre, megismerésre szorulunk".
A legnagyobb természettudósok szoktak tisztelettel megállni az előtt a titok előtt, amit a világmindenség magában hordoz, amelyre azt mondjuk, hogy „a világ nem önmagában áll a létben, hanem teremtett világ, és rajta túl ott van a személyes és minket szerető Isten".

Ilyen világban szólít misszióra minket Isten, tehát - mint fogalmazott - „először is figyelnünk kell a körülöttünk élő és nem vallásos, vagy nem hívő emberek gondolkozás- és életmódjára. Észre kell vennünk, hogy bizony sokaknak a nagyon zsúfolt és zaklatott élete mögött félelem, nyugtalanság rejlik. Egyfajta belső bizonytalanság, talán az értelmetlenségnek az érzése is".
Azért feledkeznek bele sokan a pillanatba, mert nem mernek a jövőre gondolni, titkon úgy érzik, hogy semminek nincs értelme - fűzte hozzá.

A bíboros úgy fogalmazott: „értelem nélkül és értékek nélkül bármilyen jóindulatú és szelíd legyen is valaki, rejtett félelmek között él, és nem tud a jövőre irányultan, a jövő számára is értékteremtő módon élni".

„Ezért a remény és a jövő üzenete az a szó, amelyet ma bele kell kiáltanunk a nem hívő környezetünkbe, de utána (...) késznek kell lennünk arra, hogy számot adjunk reménységünk okáról, vagyis meg kell tanulnunk tanúságot tenni Krisztusról" - tette hozzá Erdő Péter.

Magyar Nemzet

2007.09.15. 17:15

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek